Egy katasztrófavédelmi
gyakorlat.
|
|
A Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 2004 szeptemberében
felújított együttműködési megállapodásunk keretében felkérte a Hódmezővásárhelyi
Rádió Klubot, hogy a 2005. február 24-én megrendezésre kerülő polgári védelmi
gyakorlaton vegyen részt. A gyakorlat célja a 2005. évi Polgári Védelmi nap méltó megünneplése. A modellezett vészhelyzet a Maros magas vízállásánál bekövetkezett
buzgár kivédése és a töltés védelmi képességének csökkenése miatt a lakosság kitelepítése lesz. A feladat számunkra nem a hagyományos nyári kitelepülésre való
felkészülést jelentette. A téli hidegben sátorozni, vendégeket, sajtó
képviselőket fogadni, rádiózni 230V-os hálózat nélkül: ez aztán a kihívás! A két helyszín –Makó és Hódmezővásárhelyi áteresztő pontok- közötti
22km-es távolság nem nagytétel, de azért jól jönnek a 10m-es árbocok,
valamint a jól bevált 2m-es HB9CV antennák. A laptop akkukat jól feltöltöttük.
A kézi rádiók és a modemek mellé a
biztonság kedvéért- 2,8Ah-ás zselés akkumulátorokat is odakészítettünk. A nyomtatók csak 230V-ról üzemképesek,
tehát valamilyen aggregátorok is kellenek.
A PV-nek van egy 2 kW-os HONDÁ-ja
és nekünk is van egy TESCO-s
720W-osunk. A biztonság kedvéért elvittünk 2db 12/220V-os invertert, hogy
aggregátor hiba esetén is a gépkocsik akkumulátorairól tovább tudjunk
üzemelni. Az alapos felkészülés után már csak azon izgultunk, hogy ne legyen eső
vagy hóvihar. A jelzett napon ragyogó napos időben indult el a kis csapat az
áteresztő pontokra. HA8CS Józsi a vásárhelyi, HA8CQ Sanyi és jómagam a
makói város szélére. A sátrak, árbocok felállítása után a próba- összeköttetések jól
sikerültek. Eközben Makón, a Maros töltésnél elkezdődött a hivatalos program. A vélelmezett buzgárt körgáttal elfogták, a kitelepítés előtt a lakosságot riasztották hangosbemondóval, szirénával. A „kitelepítettek”
autóbuszra szálltak és elindultak a makói áteresztő pont felé. |
Épül a körgát. |
|
|
|
|
|
A makói áteresztő pont. |
|
|
|
|
|
A rendőrök elfogják a TV
tolvajokat. |
|
|
|
|
|
A tűzoltók sem
tétlenkednek. |
|
|
|
|
Az áteresztő ponton számítógépes lista készült róluk, amely AX25-ön száguldva eljutott Vásárhelyre és ott a befogadó állomás számára kinyomtatásra is került, még jóval az autóbusz érkezése előtt. A kiürített városrészre a rendőrök felügyeltek,
akik tetten értek egy fosztogató társaságot,
egy lopott TV készülékkel. A tűzoltók sem tétlenkedtek: gyorsan
eloltottak egy tűzet. A gyakorlat vége felé a busz megérkezett a
vásárhelyi befogadó állomásra, ahol meleg étel és vetett ágy fogadta a makói
vendégeket. A gyakorlat 14 intézmény 80 szakemberének
köszönhetően jól sikerült. A vacsora közben beszélgetve abban reménykedtünk,
hogy éles helyzetben sem lesznek bakik. Ezúton mondok köszönetet a felkészülésben
segítséget nyújtó klubtársainknak HA8FY Zsoltnak és HA8FF Misinek. A gyakorlat során használt technikai eszközök: Rádiók: STANDARD C-168, ICOM IC-2E, IC-32E, ALINCO DJ-580E Antennák: 2db HB9CV,
2db záróedényes körsugárzó. Számítógépek: SIEMENS
P233 MMX laptop, TOSHIBA AMD266
laptop Aggregátorok: HONDA 2,2Kw ASIST 720W Hegyi Loránd HA8DH |
A vásárhelyi
áteresztőpont…. |
|
|
|
|
|
és berendezése. |
|
|
|
|
|
A befogadóhely. |
|
|
Képgaléria |
|